Újdonság a ŠKODA-ról
2020.04.17.

Mindenfajta terepre és igényekre – Összkerékhajtású modellek széles palettáját kínálja a ŠKODA

Immár az OCTAVIA COMBI 4×4 1999-es bemutatása óta szerepelnek korszerű összkerékhajtási rendszerek a ŠKODA kínálatában, amelyek azóta is komoly rajongói tábornak örvendenek. A 4×4-technika elektronikus szabályzású, többlamellás tengelykapcsolóra épülő, jelenlegi, már ötödik generációjának üzeme teljesen automatikus, nagy hatásfokú és kimondottan üzemanyag-takarékos, s konstrukciójából adódóan elsősorban nedves vagy hóval borított utakon érzékelhetők előnyei. A forgatónyomaték első és a hátsó tengely közötti, változó elosztása minden évszakban és terepen fokozza a biztonságot és a menetdinamikai képességeket.
skoda

A ŠKODA első összkerékhajtású modellje, az OCTAVIA COMBI 4×4 1999-es piaci bevezetésétől 2019 végéig a ŠKODA AUTO több mint egymillió 4×4 hajtásrendszerrel rendelkező  gépkocsiját szállította ki ügyfeleinek, s OCTAVIA, SUPERB, KAROQ és KODIAQ sorozataiban egyedül 2019 folyamán összesen több mint 157 ezer összkerékhajtású járművet állított elő világszerte. A KODIAQ családból a megrendelők mintegy 60 százaléka választja a 4×4-változatot, ez az arány a ŠKODA minden más modellsorozatát felülmúlja.

Az összkerékhajtás már rég nem csupán a műutaktól távol, sóderes, sáros vagy havas talajon bizonyul előnyösnek. A ŠKODA korszerű 4×4-hajtástechnikája száraz aszfalton is magasfokú biztonságról gondoskodik, a vonóerőátadási képességek, a menetstabilitás és a menetdinamika szempontjából ugyanis sok esetben előnyös, ha nem csak az autó első, hanem hátsó tengelye is hajtott. Ez azt jelenti, hogy normál üzemi körülmények között az első kerekeket hajtja a rendszer, ám tapadásvesztés veszélyét érzékelve az ötödik generációs, elektronikus szabályzású, többlamellás hidraulikus tengelykapcsoló segítségével a forgatónyomaték egy részét a másodperc tört része alatt automatikusan a hátsó kerekekre irányítja – továbbra is biztonságos mozgásban tartva a járművet. A forgatónyomaték ezzel a vezető beavatkozása nélkül is mindenkor oda irányul, ahol éppen szükség van rá.

 

Közbelép az elektronika – ezredmásodperceken belül

A ŠKODA összkerékhajtási rendszere szoros hálózati kapcsolatban működik a legfontosabb vezetői segédrendszerekkel, mint például a blokkolásgátló berendezés (Anti-lock Braking System; ABS), az elektronikus menetstabilizáló rendszer (Electronic Stability Control; ESC), az elektronikus differenciálzár-hatású funkció (Elektronische Differenzialsperre; EDS), illetve annak kiterjesztéseként az XDS+ technikájával. A központi szabályzóelektronika így ezredmásodperceken belül reagálhat a változó menet-körülményekre, a fizika határhelyzetein belül, például a gyors kanyaríveken vagy az egyes részein más-más tapadású útfelületeken. Az autó biztonságos úton tartása érdekében az elektronika az egyes kerekeket is célzottan szabályozza. Ez történik például, amikor a tempós fordulók során lecsökken a kanyar belső ívén gördülő kerék függőleges terhelése, a rendszer ezért a forgatónyomaték egy részét az adott tengely túloldali kerekére irányítja át. A ŠKODA 4×4-technikája így a menetdinamikai szabályzórendszerek működését is segíti, száraz, valamint nedves és síkos útfelületeken egyaránt biztonságos és kényelmes menettulajdonságokat biztosítva. Mindezt azok az autósok is nagyra értékelik, akik gyakran közlekednek utánfutóval vagy lakókocsival, mivel az összkerékhajtás – a kiemelkedő vonóerőátadási tulajdonságoknak köszönhetően – induláskor vagy emelkedőn egyaránt jól érzékelhető előnyökkel szolgál. Jó tudni, hogy a ŠKODA 4×4 hajtásképletű modellváltozatai által vontatható tömeg akár 25 százalékkal is meghaladhatja a velük összevethető, elsőkerékhajtású kivitelekét.

 

Összkerékhajtás fogyasztás-optimalizált szabályzással

A ŠKODA jelenlegi 4×4-modelljei hajtásrendszerének „szíve” az ötödik generációs, elektronikus szabályzású, többlamellás Haldex tengelykapcsoló , amely tulajdonképpen az első és a hátsó tengely közötti fokozatmentes forgatónyomaték-elosztás feladatát ellátó, elektronikusan szabályozott tengelykapcsoló rendszer. Normál üzemi körülmények között az első kerekek hajtottak, szükség esetén azonban a tengelykapcsolóban felépülő olajnyomás a lamellaköteget összepréselve ébreszt erőfolyamot a hátsó tengely felé, amely az adott menethelyzet függvényében változó mértékű. Az elektronikus szabályzóegység már a tengelyek közötti igen csekély fordulatszám-eltérés esetén is lehetővé teszi az automatikus beavatkozást, s számos érzékelő információit – például a motorfordulatszám, a gázpedálállás, a kerékfordulatszámok, a bekormányzási szög, valamint a hosszirányú és az oldalgyorsulás – dolgozza fel. Az elektronika így a legkisebb változásokra is ezredmásodpercek alatt reagálhat, mindenkor a pillanatnyi menethelyzetnek megfelelő forgatónyomaték-eloszlást biztosítva az egyes tengelyek és kerekek között. A vezető még akkor is bízhat a hajtásrendszerben, ha az első kerekeken teljesen megszűnne a tapadás, a tengelykapcsoló ugyanis ekkor akár 90 százalékban is a hátsó tengelyre irányíthatja át a forgatónyomatékot. Szélsőséges menetkörülmények között a rendszer a forgatónyomaték akár 85 százalékát is egyetlen kerékre összpontosíthatja. Az összkerékhajtás különösen nagy hatásfokkal működik, így kifejezetten üzemanyagtakarékos, a hátsó tengely hajtása pedig csak akkor lép működésbe, amikor a pillanatnyi menethelyzet valóban szükségessé teszi. Motorfék-üzemben, alacsony terhelésnél és normál egyenes menetben a hajtás energiatakarékos módon messzemenőkig az első tengelyre összpontosít.

 

Az ügyfelek nagyra értékelik a ŠKODA 4×4-kompetenciáját

A ŠKODA következetesen bővítette összkerékhajtású modelljeinek választékát az elmúlt évek során, így a 4×4-változatok is nagyban hozzájárulnak a márka sikeréhez. Egyre több modell kapható opcionális négykerék-meghajtással, sok pedig már alapkivitelében is két hajtott tengelyt kínál. A KAROQ és KODIAQ SUV-modellek is kaphatók összkerékhajtással, akárcsak különféle változatok az OCTAVIA harmadik generációjából és a SUPERB családból.

Jól érzékelteti, amint a ŠKODA 4×4-kompetenciája egyre népszerűbbé válik az ügyfelek körében, az a hármas győzelem, amelyet az Auto Bild Allrad német szakmai magazin „A 2019-es Év Összkerékhajtású Autói” („All-wheel-drive Cars of 2019”) olvasói szavazásán aratott a márka. A SUPERB már tizedik alkalommal nyerte el a tekintélyes díjat, ezúttal az „Összkerékhajtású személyautók 40 ezer euróig” kategória legjobb importmodelljeként. Az OCTAVIA SCOUT ötödször végzett a dobogó legfelső fokán az „Összkerékhajtású crossover-modellek” kategóriájának import-győzteseként, míg a KODIAQ a „Terepjárók és SUV-modellek 35 ezer euróig” mezőnyének importmodelljei körében szerezte meg az első helyet.

A ŠKODA még a harmincas évek végén folytatta első kísérleteit a több tengelyt hajtó erőátviteli rendszerekkel. Tudjon meg többet is a márka 4×4-történetről a ŠKODA Storyboard oldalán!