Gyakorlósokkal gyakoroltak Roliék
A Seat támogatásával sok helyre szeretnének eljutni a Kaposvári Kosárlabda Klub játékosai, hogy még szorosabb legyen a kötelék az utánpótlással és a szurkolókkal.
A kosaras SEAT-ok ezúttal a Gyakorló iskola előtt álltak meg, hogy a kapitány és a legutóbbi meccsünk legeredményesebb játékosa új együttesben is kipróbálhassa magát. Eddig veretlen csapat tagjai segítették Hendlein Rolandot és Luka Markovicsot az ASE elleni felkészülésben, a KASI Kenguru B csapatának jó szereplése a nagyok előtt is példa értékű.
A fiatal kosarasok nagy örömmel fogadták a KKK tagjait. Mielőtt labdát ragadtak volna, a gyerekek beszélgethettek Roliékkal, így megtudhattuk többek között azt is, hogy 9-10 évesen még ők sem lógtak ki a tornasorból és hogy hogy is indult a kosaras karrierjük. Széles spektrumot fedtek le a kérdések a cipőmérettől az iskolai szereplésen át az NBA-s kedvencekig, végül mégis labdapattogás váltotta fel a beszégetést.
A büntető dobásoknál Hendlein hamar kiesett, a palánkos dobásai sem menthették meg ettől, de Markovics szerencsére sokáig versenyben maradt. Az autogram osztásban már jól jött Hendlein rutinja, ebben a műfajban ő vitte a prímet. A kis szünet után aztán komolyabb próbatételek elé néztek a felnőttek, a kenguru csapat tagjai csiszoltak Luka egy-egyezésén és Roland felállt védekezés elleni játékán. Levezetésként készültek a következő félpályás dobóversenyre és láthattunk pár szép zsákolást is, de sajnos a SEAT-oknak tovább kellett gurulniuk, hogy a Városi Sportcsarnok parkettjén csapattársaiknak is továbbadhassák a tanultakat Hendlein Roliék.
Hamarosan valahol máshol is felbukkannak majd a kosarasok a SEAT-okkal...