Das WeltAuto hírek
2021.10.25.

Emelkednek a használt autó árak Magyarországon

Az új autók értékesítésének lassulása egyértelműen begyűrűzött a használt autó piacra, jelenleg ugyanis a másodkézből származó autók jelentik a megoldást azok számára, akik nem tudnak kivárni, és autót vásárolnának. A kereslet egyre nagyobb, ennek köszönhetően 9 hónap alatt 616 ezer gépkocsi cserélt gazdát hazánkban – derül ki a Datahouse[1] adataiból. A Das WeltAuto tapasztalatai alapján a szűkülő kínálat miatt nő a magánszemélyek és a kereskedések által kínált használt gépkocsik ára is: bizonyos modellekért akár 15 százalékkal kell többet fizetni októberben, mint év elején.
DasWeltAuto

Két évvel ezelőtt, 2019-ben ért történelmi csúcsra a használt autó piac, akkor 800 ezernél is több gépkocsi cserélt gazdát Magyarországon egy év alatt. Idén ez a rekord is megdőlhet az év első kilenc hónapja alapján, januártól szeptember végéig ugyanis már 616.564 négykerekűt írtak át az országban, amely 2,9 százalékkal szárnyalja túl a 2019-es csúcs esztendő hasonló időszakát. A növekedés 2020-hoz képest még egyértelműbb, a tavalyihoz képest 4,5 százalékkal több használt gépkocsi talált új gazdára.

A Das WeltAuto várakozásai alapján a használt autók iránti kereslet várhatóan az év végéig sem torpan meg, ugyanis az értékesítésekre jelentős hatással bír az újautó piacon tapasztalható trend: a gyártás és a kiszállítás jelentősen lelassult a világ összes márkáját érintő chip hiány miatt, amely optimista becslések alapján 2022-re, pesszimista vélekedések szerint 2024-re állhat helyre. Ennek köszönhetően sokan fordultak a használt autók felé, ugyanis akik nem tudják kivárni az akár egy, másfél éves szállítási időt, azoknak azonnali megoldást jelenthetnek a másodkézből származó gépkocsik. Ez azonban jelentős keresleti többletet hoz a piacra, amely csökkenő kínálatot eredményez, és árfelhajtó hatással bír: bizonyos, népszerűnek számító használt autó modellek ára akár 15 százalékkal is nőtt az elmúlt bő fél év alatt. Ez azt jelenti, hogy egy olyan gépkocsi, amely év elején még 5 millió forintért volt elérhető, jelenleg 5,75 millió forintért vásárolható meg. A prognózisok alapján az árak még nincsenek csúcs közelben, tehát további növekedés várható, így a jó minőségű, jobb árú gépkocsik nagyon gyorsan kipörögnek a telephelyekről. Az utánpótlás pedig nehezen biztosítható, mert a hosszúra nyúló kiszállítási idők miatt a flottavásárlók, flotta üzemeltetők megtartották autóikat, elnyújtva a használatot. Persze a megfontoltság ilyen esetben is fontos, az időnyomás ellenére sem szabad úgy autót vásárolni, hogy azt ne nézetnénk át márkaszervízben szerződéskötés előtt.

Az első kilenc hónap alapján a használt autó piacon legtöbben alsó-közép-, kisautó- vagy felső-középkategóriájú modelleket kerestek, leggyakrabban Opelt (72.857 autó), Volkswagent (62.034 autó) és Suzukit (55.354 autó) vásároltak a magyarok. A prémium márkák közül az Audi, a BMW és a Mercedes is népszerűnek számított, mindhárom gyártó a legjobb tízben szerepel. A típusok rangsorában az év háromnegyedénél az Opel Astra, a Suzuki Swift, a Ford Focus, a Volkswagen Golf és a Volkswagen Passat áll a népszerűségi lista élen.

Az átírt gépkocsik 75 százaléka 10 évnél idősebb volt, az előzetes becsélesek alapján a hazai autóállomány 14,7 éves átlagéletkora tovább romlott, így a legfrissebb, 2020-as KSH adathoz képest is rosszabb lehet a kép.

A legtöbben Budapesten és Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében és Tolna megyében vásároltak használtan négykerekűt.

Bővebb információt a www.dasweltauto.hu, és a www.dasblog.hu honlapon talál.