Esemény
2022.04.14.

A SEAT az „El Espiritú de Montjuic” oldtimer eseménnyel ünnepelte a Barcelonai Olimpia támogatásának 30. évfordulóját

Két éves szünet után az "El Espiritú de Montjuic" oldtimer rendezvénnyel elevenítették fel a múltbéli versenyek hangulatát. Erre 30 évvel azután került sor, hogy a SEAT elindította a Barcelonai Olimpia támogatását, amikor több SEAT is megjelent a sportolók szolgálatában. A teljesen elektromos motorral szerelt SEAT Toledo Electric és a SEAT Ibiza Olimpico örök emlék marad az Olimpia kapcsán, mert mindkét típus aktívan jelen volt az Olimpiai Faluban és a versenyek helyszínén.
SEAT

Az évfordulóra emlékezve a SEAT az oldtimerek mellett a jelenlegi autókkal is jelen volt a 9. alkalommal sorra került "El Espiritú de Montjuic" programon, a mini maratonon és az emlékversenyen.

Az első napon az oldtimer típusok tesztje állt a középpontban. A bemutatón jelen lévő 20 autó között megjelent a SEAT 600-as négyajtós változatától a 800-asig bezárólag több típus, így a 128 Sport, vagy az 1200 Sport Bocanegra is, és ismét bemutatkozott számos utcai változat, mint a 127-es, a 133-as, a Marbella és az első generációs Ibiza.

Természetesen bemutatták a SEAT jelenlegi újdonságait is: a megújult Ibizát és Aronát, a Leon e-HYBRID és a Tarraco e-HYBRID változatokat, így az esemény kiváló alkalom volt a SEAT 30 éves fejlődésének bemutatására is.

A Barcelonai Olimpiai támogatásának 30. évfordulója alkalmából a SEAT támogatta a 4,7 km-es mini maratont, melyen a SEAT Runners közösség 100 futója vett részt, és futotta végig a távot ismét az Olimpia egyik eredeti fáklyájával. A mezőnyt a Toledo Electric vezette fel és a SEAT Ibiza Olimpico modell zárta.

Az esemény kapcsán Isidre López a SEAT történelmi gyűjtemény igazgatója elmondta, hogy "csapatunk komoly munkával újította fel a Toledo Electric és az Ibiza Olimpico oldtimereket, hogy a 30 évvel ezelőtti állapotban csatlakozhassanak az eseményhez. Nagy elégtétel volt a résztvevők örömét látni, különösen azokét, akik önkéntesként dolgoztak az olimpián." Közöttük volt José María Ochoa is, aki az akkori önkéntesen formaruhájában jelent meg az eseményen, és örömmel állapította meg, hogy "ugyan 30 év eltelt, de az élmény ugyanaz maradt."

A barcelonai Montjuich régi F1-es programjainak emlékére a rendezvényen ismét bemutatták a kétüléses Formula SEAT 1800-ast, a 70-es évek gyári versenyautóját, és megemlékeztek a SEAT 127 50., a SEAT Ronda, a Fura Crono és a Panda Papamovil 40. évfordulójára is az Olimpiai támogatás 30. évfordulója mellett.