Visszaszámlálás az új Golfhoz: Golf II – a tökéletesített koncepció
A Volkswagen 1983-ban vezette be a második Golf-generációt a piacra. A „Golf generáció”, mint ahogy a legnépszerűbb német író, Florian Illies elnevezte kortársait, ebben az autóban tanult meg vezetni. A helyzet az, hogy ez a Golf szintén világszerte sikeres lett: az 1991-es kivezetéséig a Volkswagen 6,3 millió Golf II-est gyártott.
A „Golf generáció” -nak határozottan több hely állt a rendelkezésére az új Golfban. Idézet az 1983-as sajtómappából: „A teljes hossz 170 mm-rel (3,99 m) nőtt, és a jármű 55 mm-rel szélesebb lett (1,42 m).” Annak ellenére, hogy az új Golf generáció jelentősen nagyobb lett, a Volkswagen képes volt javítani a jármű aerodinamikáját: a Cd érték 0,42-ről 0,34-re csökkent.
Az is tény, hogy a Golf II új műszaki referencia értékeket határozott meg a kompakt jármű kategóriájában. Ennél a jármű generációnál vezették be a katalizátort (1984), a blokkolásgátló fékrendszert (ABS, 1986) és a szervokormányt. A Golf elsőként volt elérhető négykerék-hajtással (synco, 1986). Ezenkívül a GTI motorja volt az első négyszelepes technológiájú Golf motor (1986).
A sorozat sportos fénypontját az 1988-ban bemutatkozott Rallye Golf G60 jelentette, amely 160 lóerőt teljesített és G-Lader töltőt tartalmazott. Ugyanebben az évben a Golf gyártása elérte a komoly volument jelentő 10 milliós határt. 1990-ben a négykerék-hajtású Golf Country a modern szabadidő autók (SUV) első ízét is megmutatta nekünk. 1991-től a Golf II-t nem csak Wolfsburgban, hanem a Zwickau (Szászország) melletti új Mosel-i gyárban is gyártották.
Golf II éves adatok
1983: A második Golf generáció bemutatkozása
1984: Az első Golf katalizátorral
A második Golf GTI generáció debütálása
1985: 7.000.000. Golf márciusban
1986: Az első Golf (GTI) négyszelepes benzinmotorral
Első Golf szinkron viszkózus tengelykapcsolóval (összkerék hajtás)
A Golf Syncro az első modell melyben megjelenik az ABS
1987: Az ABS elérhető minden GT és GTI modellhez
Katalizátor kisebb motorokhoz is kapható
Facelift
A Golf GT syncro lesz az első modell, melyben széria felszereltség az ABS
1988: A Rallye Golf G60 bemutatkozása
A Golf Limited G60 bemutatkozása
10.000.000. Golf júniusban
1989: 11.000.000. Golf októberben
A Golf City Stromer és a Golf Hybrid bemutatása
1990: Minden benzinmotoros Golf-modell február óta katalizátorral rendelkezik
A Golf Country debütálása
1.000.000. Golf GTI novemberben
12.000.000. Golf novemberben
1991: Márciusban elkészül az első Golf, a Zwickau közelében található Mosel-i gyárban
A második generáció Nyugat-Európában fokozatosan megszűnt
6,3 millió egységet gyártottak