Aktuális híreink
Bemutatkozott a nagyközönség előtt a legendás Passat legújabb generációja. Több mint 34 millió eladott példányával a Passat – a Golf után, ám immár a Bogár előtt – minden idők második legnagyobb darabszámban értékesített Volkswagen-modellje a világon.
A felfrissített Škoda Scala és Škoda Kamiq digitális világpremierje előtt a cseh autógyártó olyan dizájnrajzok sorát mutatta be, amelyeken e modellek megújult orrkialakítása és fényszórói láthatók. Négy évvel sorozatgyártásuk megkezdését követően a Škoda AUTO felfrissítette kompaktmodelljét és városi SUV-sorozatát, ami egyaránt kiterjed különböző műszaki fejlesztéseikre és megfiatalított megjelenésükre.
Augusztus végén tartja világpremierjét az új Passat Variant, a Volkswagen márka pedig már előzetesen bemutatta az elkövetkező Passat-generáció első részleteit. Az új modell számos fejlesztéssel érkezik, köztük intuitív kijelző- és kezelési koncepciójával, igényes belterével, új adaptív futóműszabályzásával, a felsőkategóriát idéző ülésekkel és a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszer esetében akár 100 kilométer tisztán elektromos hatótávval. Az új Passat Variant 2024 első negyedévében érkezik a piacra, mégpedig a világ egyik legsikeresebb – s bő 50 éves múltra visszatekintő és több mint 30 millió példányban értékesített – középkategóriájú modelljének immár kilencedik generációjaként.
A Škoda Azubi Car és a Let’s explore találkozása: a Škoda Szakiskola immár hagyományos világítótorony-projektjének keretében született kilencedik látványos és egyedi darab a Škoda Roadiaq nevet viseli. Ezzel a többfunkciós mobil iroda-lakóautóval a 29 résztvevő tanuló tökéletesen kifejezte a Škoda márka lényegét adó felfedezői szellemiséget. A Roadiaq olyan hosszú távon fenntartható, tisztán elektromos, akkumulátorhajtású 4x4-es jármű, amelyet a „digitális nomádok” tetszés szerint használhatnak utazásra, munkára vagy épp a szabadidejükben – helytől függetlenül és a járt utaktól távol is élvezve függetlenségüket.
Az ID.7 a Volkswagen első felső-középkategóriájú elektromos modellje. Akár 700 kilométer (WLTP) hatótávjával a Volkswagen új limuzinja a gazdaságosság valóságos bajnoka. A hajtásrendszerek új generációja mellett kifinomult aerodinamikai tulajdonságai is nagyban hozzájárulnak az ID.7 tekintélyes hatótávjához. Áramvonalas alapformája, alacsony, mindössze 0,23-os légellenállási együtthatója (cw) és a 2,46 négyzetméteres homlokfelülete a formatervezés és a műszaki fejlesztés szoros és harmonikus együttműködésének eredménye.
Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, a SKODA Octavia lett az év eddigi legnépszerűbb modellje a forgalomba helyezéseket tekintve.
Autó, akár egy rockszám: „Good Vibrations”. Ahol csak megjelenik, rámosolyognak az emberek: ez az ID. Buzz. Az ikon az elektromos autók között, amelynek most tovább bővül a kínálata – a hosszú tengelytávú ID. Buzz változattal. „Made in Germany” Európa, illetve Kanada és az Amerikai Egyesült Államok számára, a nagyobbik ID. Buzz révén ugyanis kezdetét veszi a Volkswagen busz visszatérése Észak-Amerikába, ahol június 2-án világpremierjét is tartotta. A Pacific Coast Highway mentén, a Los Angeles környéki Huntington Beach szörfparadicsomában, az Egyesült Államok legnagyobb VW busz találkozójának keretében rendezett esemény egyszerre tisztelgett a rajongók és az ország előtt. Ugyanakkor Amerika is nagyszabású gesztussal üdvözli az ID. Buzz érkezését, június 2. ugyanis ezentúl New Yorktól San Franciscóig „Volkswagen Bus Day” néven ünnepnappá válik. A buszturné mindössze három hét múlva Németországban folytatódik, mégpedig a hosszú tengelytávú ID. Buzz európai bemutatkozásával. Az időpont és a helyszín itt is tökéletesen illik egymáshoz: június 23-25. között Európa legnagyobb Volkswagen busz találkozóján, a hannoveri Nemzetközi VW Busz Fesztiválon.
Május 18-án a Volkswagen Magyarország ezer felsőoktatásban tanuló hallgatót hívott meg a Szépművészeti Múzeumba, hogy ingyen tekinthessék meg a „Csontváry 170” kiállítást. A jegyek mindössze 7 nap alatt elfogytak, a programban résztvevő egyetemek regisztrált hallgatói így térítésmentesen látogathatnak el egyszeri alkalommal a Múzeumba.
Május 18. a múzeumok nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból a Volkswagen Magyarország 1000 felsőoktatásban tanuló, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalnak biztosít lehetőséget arra, hogy ingyen tekintse meg a Szépművészeti Múzeumban a „Csontváry 170” kiállítást. A programban résztvevő egyetemek hallgatói regisztráció után léphetnek be térítésmentesen a múzeumba.
Ez lesz a nyár legvagányabb kollaborációja: Kalandos utazásra hív a Batz x REKAVAGO x VW közös projektje
Az Ökumenikus Segélyszervezet hazai szociális segítő munkájának egyik legfontosabb célkitűzése a hosszú távú esélyteremtés, mely tevékenységben kiemelt helyen áll a gyermekek komplex készség- és képességfejlesztése, illetve a családok felzárkózásának munkaerőpiaci programokkal történő elősegítése. Jól példázza ezt a Vizsolyban létrehozott varroda is, amit mai napon Lévai Anikó jószolgálati nagykövet is meglátogatott. Az esélyteremtő programokat minél több intézményében szeretné megvalósítani a Segélyszervezet, aminek alapvető feltétele a mobilitás. Ebben nyújt hathatós segítséget a Mercarius Flottakezelő Kft. és a Porsche Hungaria Kft.
Új generációjába lép az ID.-család elektromos hajtása. Az új APP550 hátsókerékhajtás formájában teljes egészében új fejlesztésű hajtásegységet kapott a Volkswagen elektromos modellcsaládja, amely fokozott gazdaságosság mellett tesz lehetővé a jövőben nagyobb teljesítményt az ID.-modellek számára. Ennek előnyei mind a menetteljesítmények, mind pedig a megnövelt hatótávok tekintetében megmutatkoznak. Az új hajtásrendszer-generációval – 210 kW (286 LE) teljesítményű változatban – várhatóan az év végétől szállítja első járműveit a Volkswagen.