Éves közgyűlés – Felgyorsítja átalakulását a Volkswagen-csoport
A különösen sikeres 2017-es évet, illetve ugyancsak kedvező idei évkezdetet követően az igazgatótanács új elnöke, Dr. Herbert Diess vezetése alatt a Volkswagen-csoport felgyorsítja széleskörű átalakulását. „A Volkswagen csoport operatív működésében és pénzügyileg egyaránt stabil, stratégiánk hatékonynak bizonyult. Következetesen kívánunk foglalkozni az autóipar meghatározó jövőbeni témaköreivel, az út nagyobb része azonban még előttünk áll, átalakulásunk döntő jelentőségű évei csupán most következnek” – mutatott rá Dr. Herbert Diess a Volkswagen AG berlini éves közgyűlésén. Mint elhangzott, az autóipar egyre dinamikusabb változása közepette ismét jelentősen fel kell gyorsítani a vállalatcsoport a „Stratégia 2025” program alapján zajló átalakulását. Különösen is érvényes ez a Volkswagen kulturális átalakulására, amit az igazgatótanács új elnöke alapvető fontosságúnak nevezett a vállalat jövőbeni sikerei szempontjából. „A Volkswagennek e tekintetben még őszintébbé, nyitottabbá és szavahihetőbbé, egyszóval korrektebbé kell válnia” – hangsúlyozta Dr. Diess.
Amint Dr. Diess kifejtette, tartós gazdasági siker csakis egészséges vállalati kultúra mentén érhető el, legfontosabb céljaként – különösen az elmúlt évek tapasztalatai fényében – ennek alapjainak megteremtését jelölte meg. „Stabil struktúrákra, folyamatokra és programokra van szükségünk, ám mindenekelőtt ennek megfelelően kell tevékenykedünk. A jog és a törvények betartása mellett mindig az etika a legfontosabb – a morális értékek egyértelmű iránytűjeként” – folytatta Dr. Diess. Minden nagy szervezetben előfordul az értékek ellen vétő és a szabályoknak nem megfelelő magatartás, a Volkswagennél azonban egészen a közelmúltig egyértelműen túl sok volt ezekből. „Ennek megváltoztatása igazgatótanácsi kollégáim számára és személy szerint számomra is abszolút elsőbbséget élvez” – húzta alá Dr. Diess. Mint elmondta, azért indította útjára a vezetőség az átfogó „Together4Integrity” programot, hogy gyors előrelépést sikerüljön elérni e téren.
A Volkswagen egyebek mellett tovább bővíti belső informátori rendszerét, emellett a teljes vállalatcsoportra kiterjedően erősíti és alakítja még professzionálisabbá Compliance-szervezetét. Jó példa erre a beszállítói kapcsolatok rendszere, amelyet még szorosabban a Compliance-alapelvek szerint kell alakítani. Az egyes struktúrák és folyamatok további fejlesztése mellett az etikus tevékenység, mint a vállalati kultúra mindenkori szerves része áll a program középpontjában. Mint elhangzott, különösen fontos szerep hárul ebben a vezetőkre: „Menedzserként munkatársaink példaképei is vagyunk. A vállalati hierarchia minden szintjén korrektnek, szavahihetőnek és megbízhatónak kell maradnunk. Mindez röviden annyit jelent, hogy a Volkswagennél azt tesszük, amit mondunk és azt mondjuk, amit teszünk – mindenkor, mindenütt, az egész világon.”
A meghirdetett „konstruktív ellentmondás kultúrájának” az igazgatótanács elnökének szavai szerint a helytelen viselkedés kompromisszumot nem tűrő szankcionálása is része. „Számomra a jó vállalatvezetés a felelősség vállalása, a szabálytalan tevékenység szankcionálása, majd átlátható kommunikálása” – jelentette ki Dr. Diess. Emellett kiemelte, hogy az amerikai egyesült államokbeli Larry D. Thompson független felügyelő (monitor) elvárásai szerint a Compliance-elveknek és az integritásnak ugyanolyan jelentőségűnek kell lennie a vállalatcsoporton belül, mint például a járművek fejlesztésének, gyártásának és értékesítésének. „Teljes mértékben egyetértek ezzel” – hangsúlyozta Dr. Diess.
A vezetési struktúra fejlesztése
Az igazgatótanács új elnöke az éves közgyűlés kínálta alkalmat kihasználva a Volkswagen-csoport vezetési struktúrájának hivatalba lépésekor, azaz április 13-án bejelentett fejlesztését is értelmezte a részvényesek előtt. „A Volkswagennek még gyorsabban, szisztematikusabban és hatékonyabban kell reagálnia – mind a döntések meghozatalában, mind pedig azok megvalósításában. Más szavakkal: lassú és nehézkes tankhajóból gyorsnaszádok erős flottájává kell alakítanunk a vállalatcsoportot” – foglalta össze az igazgatótanács elnöke az új vállalati struktúra céljait. Az ehhez szükséges feltételeket ez a részleteiben az elkövetkező hónapok során kidolgozandó, illetve megvalósítandó struktúra hivatott megteremteni.
Az új modell lényege márkacsoportok létrehozása, amelyeket ügyfélszegmensek vagy ársávok szerint alakítanak ki. A vállalatcsoport nagyobb személyes felelősségvállalást, gyorsabb működést és több szinergialehetőséget vár ettől. A másik fő elem a koordinációs feladatok több személyi közötti elosztása a vállalatcsoporton belül. „Ezzel növelhető a kölcsönös felelősség és – pozitív értelemben – függés, ami szélesebb körű együttműködést eredményez és erősíti az egyes döntések kötelező jellegét” – fejtette ki Dr. Diess. A továbbfejlesztett struktúra vezérlőelve a szubszidiaritás, vagyis az egyes döntéseknek az operatív tevékenységhez a lehető legközelebb, a legalacsonyabb felelősségi szinten kell megszületniük.
Amint az igazgatótanács elnöke elmondta, a Volkswagen jövőbeni elve a „karcsú vállalat, erős márkák”. Az új vezetési modell emellett fokozottan decentralizált munkavégzést is jelent a vállalatcsoporton belül. „A konszern irányításának feladata több személy között oszlik meg, teret biztosítva a vállalatcsoport és meghatározó márkája, a Volkswagen egységes vezetésének” – emelte ki Dr. Diess a részvényesek előtt.
Bizakodóan a 2018-as pénzügyi évről, kockázati tényező a WLTP
Az igazgatótanács elnöke a vállalatcsoport 2018-as pénzügyi évre vonatkozó alapvető optimizmusát is hangsúlyozta az éves közgyűlés alkalmával. Mint elhangzott, a járműértékesítés és a forgalom tekintetében rekordérték jellemezte idei évkezdet, valamint az ismét kiváló első negyedévi eredmények egyaránt feltétlenül ígéretesek. Ennek fényében a Volkswagen-csoport megerősítette a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó előrejelzését: az idei ügyfélkiszállítások a várakozások szerint enyhén felülmúlják a tavalyi rekordvolument, az értékesítési forgalom pedig akár öt százalékkal is emelkedhet. Működési eredménye tekintetében a Volkswagen-csoport 6,5 és 7,5 százalék közötti operatív forgalomarányos nyereségre (Return On Sales) számít.
Dr. Diess szavai szerint további lendületre számít a Volkswagen egyebek mellett márkákon átívelő modelloffenzívája folytatásától is, a vállalatcsoport az idén világszerte mintegy 70 újdonsággal jelenik meg a piacon. Mindemellett azonban kockázatok is jelentkeznek. A konszern vezetője itt többek között az új WLTP-menetciklusra való átállásra utalt, ami a teljes iparág számára komoly kihívást jelent. Mint elhangzott, a Volkswagen-csoport a lehetőségekhez mérten már jó előre és alaposan felkészült a károsanyag- és szén-dioxid-kibocsátás, illetve az üzemanyag-fogyasztás megállapítására szolgáló, 2018. szeptember elsejétől hatályba lépő, új teszteljárásra, igyekezvén minden szükséges adatot begyűjteni a rendelkezésre álló rövid átmeneti időszak alatt. Felmerültek azonban olyan tényezők is, mint például az egyes engedélyező hatóságok műszaki szolgáltatásainak korlátozott elérhetősége, illetve szűk kapacitása. Modellkínálata sokrétűsége következtében a Volkswagen csoporttól óriási erőfeszítést igényel az átállás. „A körülmények kedvezőtlen alakulása esetén átmenetileg szűk keresztmetszetek adódhatnak értékesítési programunkban” – jelentette ki Dr. Diess.
Mindazonáltal „arra számítunk, hogy 2018 ismét jó év lesz a Volkswagen-csoport számára” – hangsúlyozta az igazgatótanács elnöke. Mint elmondta, a Volkswagen nem csupán operatív tevékenységében kíván megmaradni sikerpályáján, hanem átszervezését is töretlenül folytatja, „összpontosítva, még nagyobb lendülettel és tempóban” – tette hozzá Dr. Diess. „Személyes és közös célunk a Volkswagen-csoportot nyereségessége, innovációs ereje és hosszú távú fenntarthatósága tekintetében egyaránt iparágunk egyik vezető vállalatává fejleszteni” – foglalta össze az igazgatótanács elnöke.