Éves főközgyűlés – A Volkswagen továbbra is tartja 2020-as előrejelzéseit és megerősíti jövőbeli beruházásait
A Volkswagen Csoport ma bejelentette, hogy továbbra is tartja a 2020-as évre szóló előrejelzéseit és a COVID-19 járvány ellenére ugyancsak megerősítette a jövőben tervezett beruházásait. „2019 és 2020 folyamán egyaránt jelentős intézkedéseket foganatosítottunk az elektromos és digitális mobilitás vezető szolgáltatójává válásunk érdekében és jelentős mérföldkövekhez érkeztünk el” – hangsúlyozta Herbert Diess, a vállalatcsoport vezérigazgatója a Volkswagen Aktiengesellschaft virtuális éves főközgyűlésén. „A vállalat átalakítását nem lassítja, hanem felgyorsítja a koronavírus” A vállalatcsoport 2024-ig 33 milliárd eurót tervez az elektromos mobilitásba invesztálni, amelynek célja az akkumulátorhajtású elektromos járművek körében elérendő piacvezetői pozíció. További fontos sikertényező az új VW.OS operációs rendszer, amelyet a Car.Software.Org fejleszt és amelyet először az Audi Artemis projekt keretében alkalmaznak. Egyedül az IT-szaktudás bővítésére és az automatizált vezetés fejlesztésére 14 milliárd eurót kívánnak fordítani 2024-ig. „Sokkal mélyrehatóbb a hajtásrendszer-technikák átalakulásánál, hogy az autó az elkövetkező tíz év során teljes mértékben hálózatba kapcsolt mobilitási eszközzé fejlődik” – emelte ki Herbert Diess. A Volkswagen várakozásai szerint a növekvő tendencia az év további részében is folytatódik és megerősítette a 2020-as évre a pozitív működési eredményről szóló előrejelzését.
A folyó év során egyértelműen befolyásolta a vállalat gazdasági fejlődését a COVID-19 járvány, noha az év második felében eddig folytatódott a gazdasági kilábalás. Az idei első nyolc hónap során a globális kiszállítások 21,5 százalékkal 5,6 (az előző évben: 7,1) millió járműre estek vissza, amivel a vállalatcsoport még mindig felülmúlta a teljes piac teljesítményét és az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,4 százalékponttal 13 százalékra növelte globális piaci részesedését. A prémium- és luxusmárkák kisebb visszaesést produkáltak a volumenmárkáknál és a Truck & Bus üzletágnál. Kína a vállalatcsoport legnagyobb piacaként 11,5 százalékkal a legkisebb csökkenést mutatta augusztus végéig az egyes régiók közül, s nagyjából minden ötödik ott értékesített új gépkocsi a vállalatcsoport márkáinak terméke. A legnagyobb, 30,9 százalékos visszaesést ezen időszak alatt a COVID-19 járvány által súlyosabban érintett hazai régiójában, azaz Nyugat-Európában szenvedte el a vállalatcsoport, azonban itt is növelte piaci részesedését, mégpedig 0,8 százalékponttal 23,7 százalékra. Az autós üzletág nettó likviditása a második negyedév végén jelentős mértékű 18,7 milliárd eurót tett ki, amihez nagyban hozzájárult a készletek csökkenése.
Annak érdekében, hogy a szállítói láncolatai a koronavírus-járvány idején is stabilak maradhassanak és továbbra is elláthassa márkakereskedőit és ügyfeleit termékeivel, a vállalatcsoport száz pontból álló tervet hajtott végre. A Volkswagen mindemellett társadalmi felelősségvállalásának is eleget téve egyebek mellett egy dél-afrikai egykori gyárat ideiglenes kórházzá alakított át, lélegeztető segédeszközöket és egészségügyi védőmaszkokat gyártott, valamint 40 millió euró értékben adományozott különböző segélycikkeket. Márkakereskedő partnereit szintén kiterjedt finanszírozási programokkal támogatta. Az igazgatótanács elnöke köszönetét fejezte ki a munkatársak felé elkötelezettségükért: „A Volkswagen 670 ezer dolgozója különösen is bizonyította képességeit a koronavírus-válság idején” – jelentette ki Herbert Diess.
A vállalatcsoport várakozásai szerint a szeptemberi beérkező megrendelések és kiszállítások az előző éviek felett alakulnak, s a növekvő tendencia várhatóan az év további részében is folytatódik. Ennek megfelelően a Volkswagen megerősítette azon célkitűzését, hogy összességében minden üzletágában nyereséges maradjon és pozitív működési eredményt produkáljon 2020 során. „Továbbra is minden közép- és hosszú távú előrejelzés jelentős bizonytalansággal jár és a világjárvány további alakulásának függvénye” – tette hozzá Herbert Diess.
Az igazgatótanács és a felügyelő bizottság törzsrészvényenként 4,80 euró, elsőbbségi részvényenként pedig 4,86 euró osztalékra tett javaslatot az éves főközgyűlésen. A vállalat ezzel módosítja az eredetileg a 2019-es üzleti évre előirányzott, törzsrészvényenként 6,50 euróról, illetve elsőbbségi részvényenként 6,56 euróról szóló nyereségelosztási javaslatát és a fennmaradó 855 millió euró mérleg szerinti eredményt az új évre kívánja átvezetni. Ennek hátteréről Herbert Diess kifejtette: „E döntést nem a vállalatcsoport pénzügyi stabilitásának hiánya indokolja. Az eredeti osztalékelőirányzat a sikeres 2019-es üzleti év kedvező eredményein alapult, míg az új javaslat azon jelentős hatásokat is figyelembe veszi, amelyeket a járvány eddig kifejtett és a továbbiakban is gyakorol vállalatunkra.”
Közlemények stratégiai témákról és márkákról
A haszonjármű-üzletágban a Global Champion Stratégia megvalósítására fektetik a hangsúlyt, azon céllal, hogy még jobban kiaknázhassák az MAN és a SCANIA közötti szinergiákat, illetve további hatékonyságnövelő lehetőségeket tárjanak fel. „A vállalat igazgatótanácsában Gunnar Kilian vette át a Truck & Bus üzletágért felelős pozíciót, aki következetesen dolgozik tehergépkocsi-üzletágunk átszervezésén. Matthias Gründlerrel, a TRATON új vezérigazgatójával és Andreas Tostmann-nal, az MAN új vezetőjével közösen most mindenekelőtt a nagy hagyományokra visszatekintő müncheni gyártó, az MAN hatékonyságának növelésére összpontosítanak” – mondta Herbert Diess. A stratégia megvalósításának fontos lépéseként jelölte meg a Navistar amerikai egyesült államokbeli tehergépkocsigyártó esetleges felvásárlását.
A Porsche modellek elektromossá alakításával kapcsolatban Herbert Diess elmondta: „E márka a vállalatcsoport összes márkája közül messze a legambiciózusabb elektromossá alakítási célokat tűzte ki maga elé. A Porsche várakozásai szerint legkésőbb 2025-re az összes új Porsche gépkocsi már több mint felét legalább részben elektromossá alakítják –akkumulátoralapú tisztán elektromos vagy hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerrel.”
Az Audi szerepéről Herbert Diess vezérigazgató kifejtette: „A vállalatcsoport műszaki és technológiai csúcsát képviselni – ez az Audi és a Markus Duesmann körüli új Audi-vezetés törekvése. Az új csapat azon célkitűzéssel kezdte meg tavasszal munkáját, hogy ismét a prémiummárkák mezőnyének élére vezesse az Audit.” Elmondta, különösen nagy jelentőségű az Alexander Hitzinger irányításával zajló Artemis projekt. „Az Artemis új generációs elektromos autót fejleszt és a Car.Software.Org céggel közösen az E3 2.0 szoftvert is elkészíti hozzá. Ez a szoftver ezután a teljes vállalatcsoporton belül megjelenik majd.” Mint elhangzott, ez az autó lesz a vállalatcsoport első járműve, amely már az új VW.OS operációs rendszert használja. A projekt szorosan kapcsolódik a Car.Software.Org tevékenységéhez, amely a Volkswagen meglévő szoftveres szaktudását, illetve e szakterületen eszközölt további beszerzéseit fogja össze.
A sport- és luxusmárkák (Sports & Luxury) jelenlegi helyzetét így jellemezte Herbert Diess: „Érzelmekben gazdag Bentley, Lamborghini és Bugatti luxusautóink kiemelkedően jól viselik a válságot, a Ducati motorkerékpár-rendelésállománya pedig jóval meghaladja az előző évit”.
Az alapmárka, vagyis a Volkswagen tekintetében a moduláris elektromos platform (MEB) műszaki alapjaira épülő első két modell bevezetése állt Herbert Diess tájékoztatójának középpontjában: „Az ID.31 bevezetése meghatározó a VW jövője és a klímavédelmi célok elérése szempontjából. Immár több mint 30 ezer megrendelés érkezett e tisztán elektromos autóra, s Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka új vezérigazgatója az ID.3 után már az ID-család második modelljét mutatta be az ID.42 formájában a múlt héten. Az ID.4 igazi világautó, amely csaknem egyidejűleg jelenik meg Európában, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban.”
A vállalatcsoport legnagyobb hagyományokra visszatekintő márkája, a ŠKODA számára – amely idén ünnepli 125. születésnapját – az első MEB-alapú modelljére érkezett kedvező visszajelzésekért üdvözletét fejezte ki Herbert Diess. Mint elmondta, az Enyaq3 formájában a ŠKODA nemrég mutatta be a MEB műszaki alapjaira épülő első elektromos SUV-modelljét, amelyet szintén a ŠKODA olyan jellegzetes erényei jellemeznek, mint a meggyőző technika, a bőséges térkínálat és a kedvező ár/érték-arány. „Sok sikert kívánok Thomas Schäfernek, hogy új vezérigazgatóként pontosan ezen értékeket fejleszthesse tovább” – mondta Herbert Diess.
A SEAT és a CUPRA márkák fejlődésének irányáról így fogalmazott Diess vezérigazgató: „A SEAT érzelmekben gazdag termékeiről ismert, s a CUPRA révén egyre magasabb árkategóriákba emelkedik. A CUPRA elektromos és ’felvillanyozó’ autómárkává válik, amely érzelemdús formavilággal, a legújabb technikákkal és modern, nagyvárosi megjelenéssel vonz. A CUPRA elektromossá alakítása a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) CUPRA Leon4 és a jövőre a piacra érkező, tisztán elektromos el-Born5 révén veszi kezdetét.”
Fontos döntések születtek a múlt évben a Volkswagen Haszonjárművek márka orientációjáról, hangsúlyozta Herbert Diess: „A vállalatcsoport talán legradikálisabb átalakulása Hannoverben, a könnyűkategóriájú haszonjárművek körében zajlik. A Forddal folytatandó partneri együttműködésről, a VW Bulli elektromossá alakításáról, valamint az ArgoAI révén az automatizált személy- és áruszállításra való felkészülésről szóló döntések már meghatározták az irányt. Carsten Intra vezeti át a könnyű haszonjárműveket e változtatásokon.” Amint elhangzott, különösen nagy jelentőségű a Forddal kialakított együttműködés, amely nagyban csökkenti a fejlesztési költségeket és mindkét partner számára méretskála-előnyöket is kínál.
A Volkswagen az első autógyártóként kötelezte el magát a párizsi klímacélok mellett. Az európai uniós Green Deal kapcsán Diess elmondta: „Elektromos járművek gyorsan bővülő kínálatával és értékteremtési láncolatunk erőteljes átalakításával a Volkswagen Csoport jobban felkészült versenytársainál a szén-dioxid-kibocsátási flotta-célértékek előrelátható szigorítására. Az Európai Bizottság alkotta Green Deal támogatása érdekében azonban tovább kell fokozni kell az értékteremtési láncolatunk átalakítására irányuló erőfeszítéseket.”
Végezetül a vezérigazgató kiemelte a digitális átalakulás fontosságát a szakma számára: „A hajtásrendszer-technikák átalakítása még az egyszerűbb változás, amellyel a hagyományos autógyártóknak meg kell küzdeniük. Sokkal mélyrehatóbb, hogy az autó az elkövetkező tíz év során teljes mértékben hálózatba kapcsolt mobilitási eszközzé fejlődik. A Volkswagennek arra is alkalmassá kell válnia, hogy ne csupán a szállítás külső burkát kínálja, hanem az agyát is, amely mesterséges intelligenciával biztonságosan irányítja a járművet. A Volkswagen az autó, az agy és a szolgáltatások összefogásával az új idők egyedülálló mobilitási élményét szeretné kínálni. Ehhez digitális vállalattá kell átalakulnia, amely szerte a világon megbízhatóan üzemelteti a mobilitási eszközök millióit, állandó kapcsolatban marad az ügyfelekkel és hétről-hétre vagy akár napról-napra javítja a szolgáltatásokat, a járművek kényelmét és biztonságot.”
1) Volkswagen ID.3 – Elektromosáram-fogyasztás, kombinált: 15,4 – 14,5 kWh/100 km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 0 g/km; gazdaságossági besorolás: A+
2) Volkswagen ID.4 – Elektromosáram-fogyasztás, kombinált: 16,9 – 16,2 kWh/100km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 0 g/km; gazdaságossági besorolás: A+
3) ŠKODA ENYAQ iV 80 – Elektromosáram-fogyasztás, kombinált: 15,5 kWh/100 km; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált: 0 g/km; gazdaságossági besorolás: A+
4) CUPRA Leon Hybrid – Ez a modell egyelőre nem kapható Európában.
5) CUPRA el-Born – Ez a modell egyelőre nem kapható Európában.