A ŠKODA Storyboard bemutatja: FABIA-dizájn az idők folyamán
Május 4-én mutatkozott be a SKODA Fabia a nagyközönség előtt. Ebből az alkalomból a cseh autógyártó az új modell különböző dizájnrajzai mellett a három korábbi generációról szóló cikkeket is közzétett a ŠKODA Storyboard oldalán. Formatervezők idézik fel, hogyan vettek részt a kedvelt ŠKODA-modell külsejének kialakításában, s egyedülálló vázlatok és fényképek is láthatók az archívumból.
Május 4-én ünnepelte világpremierjét az új ŠKODA FABIA. Az új modell a három korábbi generációhoz csatlakozik, amelyek mindegyike a maga idejének pontos lenyomata. Az 1999-ben bemutatott első FABIA fejlesztése teljesen tiszta lappal indult, amit Václav Capouch, aki annak idején a ŠKODA külső formatervezésének alrészlegét vezette, így idéz fel a ŠKODA Storyboard cikkében: „Akkoriban a méreteket és a műszaki paramétereket is a padlóváz határozta meg, feladatunk pedig egy modern, mégis hagyományos kialakítású kisautó megalkotása volt.” Végül három formaterv készült és belső versenyeztetés döntött a FABIA első modellgenerációjának végleges dizájnjáról.
Utódját 2007-ben mutatta be a ŠKODA. Jiří Hadaščok, aki jelenleg a külső formatervezés szakterületének koordinátora az autógyártónál, így kommentálta egykori munkáját: „Tekintettel az akkori formai nyelvezetre, a második modellgeneráció véleményem szerint egyfajta híd szerepét töltötte be. A korábbi modelleket sokkal inkább lekerekített és lágy vonalvezetés, ám a mai ŠKODA-modelleknél jóval kevesebb kristályhatású elem és határozott él jellemezte. A második nemzedék azonban már ebbe az irányba indult vonalaival, miközben megőrizte a lekerekített formákat.”
A ŠKODA 2014-ben vezette be a piacra a harmadik FABIA-generációt. Az egyértelműen kiformált felületek itt egyfajta kubista stílus kiegészítőiként jelentek meg, a harmadik nemzedék jellegzetes dizájnelemeként pedig az úgynevezett „szárnyvonal” („Wingline”) tűnt fel. Ez a tornádóvonal alatt húzódó, határozott élek által határolt és karakteres sajtolt formák alkotta bemélyedés jelenleg is a ŠKODA márka modelljeinek optikai stílusjegye. Petr Matušinec, a külső formatervezés szakterületének koordinátora így jellemezte e részlet jelentőségét: „Ez az elem vizuálisan csökkenti a járműmagasságot, miközben azt a benyomást is kelti, hogy szélesebb az autó”.
A ŠKODA Storyboard a www.skoda-storyboard.com címen tekinthető meg, regisztráció nem szükséges. A ŠKODA AUTO aktuális hírei mellett érdekes cikkek találhatók itt a vállalat történetéről és jelenéről, de exkluzív bepillantással is szolgál a fejlesztés és a gyártás kulisszái mögé, emellett szövegek, fotók és videók ingyenesen tölthetők le médiafelhasználásra. A Media Room révén a ŠKODA Storyboard önálló felülettel is rendelkezik az autógyártó legfrissebb sajtóinformációi számára.